Kiállítások

FCI World Dog Show 2025, Helsinki

Crufts, European Dog Show, Westminster, World Dog Show – ezek a világ legnagyobb kutyakiállításai. A New York-i Westminster kivételével mindegyiken rendszeresen részt veszünk kutyáinkkal. Kutyáinkat mindkét fajtánkból – a berni pásztorkutyákat és a jack russell terriereket – be szoktuk nevezni, vagy ha éppen egyik fajtából sincs kutyánk a ringben, akkor is elmegyünk megnézni a kiállításon a két fajtát.

Miért járunk kutyáinkkal világversenyekre?
Mindkét fajtánk kifejezetten népes, ezeken a kiállításokon sokszor több száz bernit vagy jack russellt neveznek, így nagyon nehéz kiemelkedő eredményt elérni – de ilyenkor nem is ez az elsődleges célunk. Ezeken a rendezvényeken lehet a legtöbb, kiemelkedő szintű kutyát látni adott fajtán belül, itt kaphatunk valós képet arról, merre tart a tenyésztés. Megismerhetjük azokat az egyedeket, akiket szívesen bevonnánk a saját tenyésztési programunkba, és azokat a tenyésztőket, akikkel szorosabb együttműködésre törekszünk. Ezek a helyszíni tapasztalatok pótolhatatlanok. Teljesen más élőben látni egy kutyát – a mozgását, méreteit, viselkedését –, ráadásul úgy, hogy a világ legjobbjaihoz mérhetjük, mint csupán fotókat vagy videókat nézegetni az interneten, esetleg kisebb kiállításokon látni egy-egy kiemelkedő példányt, összehasonlítási lehetőség nélkül. Ezért megyünk el ezekre az eseményekre – és persze azért is, mert mindig hatalmas öröm ennyi kiváló kutyát látni azokból a fajtákból amelyekkel tenyésztőként foglalkozunk.

Természetesen mi is szeretnénk, ha büszkeségeink kiemelkedő eredményeket érnének el ezeken az eseményeken – ami időnként sikerül is. Mindkét fajtával számos dobogós helyezésünk van különböző osztályokban világversenyeken, sőt, volt már osztálygyőztesünk is. A World Dog Show 2025-re is ilyen reményekkel készültünk.

Úgy láttuk, hogy Lenná esélyes lehet a berni pásztorkutya szukák növendék osztályában, ha minden jól alakul. Saját tenyésztésű berni pásztorral korábban még nem értünk el ilyen szintű eredményt, így elképesztően izgultunk. Ahogy közeledett a kiállítás napja, természetesen sok kételyünk támadt – magunkban feltettük a kérdést, vajon miért is vállalkoztunk erre a hosszú utazásra a kutyáinkkal. Mégis nagyon vártuk a nagy napot.

A bernik bírálata előtti napon azonban a jack russell terrierek léptek a ringbe, köztük Fire, aki a munkaosztályban indult, állandó handlere, Pócs Liza vezette fel. A francia Christian Jouanchicot bírálata mellett Fire kiemelkedő eredményt ért el: kitűnő minősítéssel a második helyen végzett az osztályában! Világkiállításon második hely – elképesztő öröm volt.

Másnap következtek a berni pásztor szukák, akiket a dán Hans Erik Pedersen bírált. Reménykedtünk egy szép bírálatban és jó eredményben. Lenná Oberna Dorottyával lépett a ringbe, és láthatóan elnyerte a bíró tetszését: nagyon szép értékelést és kitűnő minősítést kapott. Ezután következett az osztály kitűnő minősítésű kutyáinak összevetése és rangsorolása. A bíró Lennát választotta a legjobb kutyának: Kitűnő 1., osztálygyőztes a World Dog Show-n!

De ezzel még nem ért véget a nap: a felnőtt korú osztálygyőztes kutyák összevetése következett. A bíró a junior, a nyílt osztályos és a növendék osztály győzteseit mérte össze – és Lenná megnyerte ezt is: CAC, CC bitch a World Dog Show-n!

Ezt követően a World Winner címért a champion szukával is összevetették Lennát. Ezt már nem sikerült megnyerni, de egyáltalán nem voltunk csalódottak: hatalmas eredményt ért el növendék kutyánk a világ egyik legnagyobb kiállításán. Óriási öröm, és komoly elismerés a tenyésztői munkánknak.

Ha soha több kiállításra nem mennénk, ezzel akkor is elégedettek lehetnénk – de természetesen megyünk tovább. Bőven vannak még megvalósítandó tenyésztési és kiállítási terveink mind a jack russellekkel, mind a bernikkel.

FCI World Dog Show 2025, Helsinki – köszönjük!

 

Résztvevő kutyák

FCI World Dog Show 2025, Helsinki – CC Bitch

Lenná

Anya neve:
Tuppen av Hiselfoss
Apa neve:
Rolex Mocne Goralki
Születési dátuma:
2023. október 24.
Best in Specialty Show

Fire

Anya neve:
Valera's Skyfall
Apa neve:
Ariko Koyu Cattivissimo Me
Születési dátuma:
2020. március 18.
Megosztom
bernese kennel
bernipásztor kennel
best breeder
breeder
tenyésztő

Népszerű cikkek a témában

Kölykök átadása, átvétele

2023. december 27.
Amikor egy kölyök elköltözik tőlünk, az sok szempontból nehéz és fontos pillanat.

Svájci Piknik

2024. szeptember 15.
Egy remek svájci nap Kecskeméten!

A kennel látogatásokról

2023. december 6.
Mire lehet számítani?

SHKME Balaton Trophy, Club and Specialty Show

2024. június 1.
Az SHKME (Svájci Havasi kutyák Magyarországi Egyesülete) kétnapos kiállításán vettünk részt a nyár első hétvégéjén Fonyódon.

Kapcsolat

Ziegler Annamária és Gábor

Veresegyház
E-mail
info@jacksandbears.com

Partnereink

Kutyakozmetika: Twins Kutyakozmetika

Handling: Oberna DorottyaPócs Liza

Fajtaleírások:

Berni pásztorkutya

Jack russell terrier

Fajtabemutató könyv: Ismerd a kutyád!

 

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk neked! Részletes leírás