SHKME Balaton Trophy, Club and Specialty Show
Az SHKME (Svájci Havasi kutyák Magyarországi Egyesülete) kétnapos kiállításán vettünk részt a nyár első hétvégéjén Fonyódon.
Az előző évben megtapasztalt módon gyönyörű környezetben, világszerte ismert fajtaspecialista bírók értékelése mellett találkoztunk és hazai és nevezők kutyákkal a két nap alatt.
Három bernink jött velünk a kiállításokra, növendék kan osztályban Magnust neveztük, illetve az év során első alkalommal Penny Ling és Tuppen is velünk tartott. Előbbit a szukák nyílt osztályába, utóbbit pedig a szukák champion osztályába neveztük. Kicsit izgultunk, hiszen Penny és Tuppen se járt kiállításon több mint egy éve.
Az első napon a Klubkiállítást rendezték, a svájci Andrea Maret értékelte a kutyákat. Magnus megnyerte az osztályát, Penny osztályában hét kutyából a harmadik helyen végzett, Tuppen pedig champion osztályban lett második.
A második napi Speciál Kiállításon Baffia Zoltán bírált, kiugróan sikeres napot zártak kutyáink. Magnus ismét megnyerte a növendék osztályt, Penny viszont a szukák nyílt osztályának győzteseként zárta a napot.
Tuppen megnyerte a Győztes osztályt, majd a legszebb felnőtt szukaként Speciál Győztes lett, később a kiállítás legszebb berni pásztorkutyájaként Fajtagyőztes címmel ismerte el őt Baffia Zoltán.
A kiállítás utolsó eseményeként pedig a fajtagyőztes kutyák összevetésében Tuppen kapta a kiállítás legszebb kutyájának járó Best in Show címet.
Pár nappal később jöttünk rá, hogy Tuppen ezzel az eredménnyel teljesítette a Hungária Grand Champion cím feltételeit is. Remek hétvége volt, Tuppen egyik legjobb kiállítási eredményével. Eredetileg Tuppent és Pennyt el se akartuk vinni, kár lett volna ha otthon maradnak.
Galéria
Résztvevő kutyák
Népszerű cikkek a témában



